Rágódom

2010 január 31. | Szerző: ST |

Valahogy nem áll össze a kép. Az érzések és a cselekedetek nincsenek összhangba és ez összezavar. Vajon miért súg mást a belsőm, mint amit tapasztalok. Tényleg van, hogy az intuíció erősebb, mint a valóság? Bár ez megint a dolgok kifordítása. Hiszen nekem az okokat és nem a jövőt, a leszt kell fürkésznem. Napról napra világosabban látom, merre kanyarog az ösvény amelyen járok. Néha sikítani tudnék, ahogy egy újabb, a múltban elkövetett hülyeség felbukkan. Ilyenkor úgy elsüllyednék. Aztán lassan szertefoszlik a kellemetlen érzés és beépítem magamba azt a tapasztalást is.

Állandóan kattagok az agyam, de nyugodt vagyok. Végre nyugodt. Tegnap megint volt egy “hegyinbeszéd” aztán amikor leraktuk a telefont kiszállt belőlem az erő. Minek is jártatom itt a számat?  Ő pressziónak érzi én meg csak feleslegesen használom az energiámat. Ne változzon, ha nem akar! Voltaképpen már ez az egész nem érdekel. Annamarinak igaza volt. Egyrészt, mert elengedtem közömbössé vált abban az értelemben, hogy mindegy mit csinál mert úgysincs közöm hozzá. Nem az én életem. Másrészt elkezdtem felgöngyölíteni az általam vétett hibákat. Tegnap jutottam el odáig, hogy már ilyennek is el tudom fogadni. Furcsa, mert elfogadom, hogy retteg a változástól és a langymeleg biztonság jobban vonzza, mint a kaland- most. LÁtszólag. Bár ki tudja mi jár abban a csavaros agyában. Mindig akkor rukkol elő valami meglepővel, amikor nem számítok rá. Ha viszont hülye, már ne, húzom fel magam. Mert nem érdekel. Hülye, hülye, úgy marad. Teszek rá magasról. Azt hiszem elmérte magát. Nem számított arra, hogy ilyen könnyedén lépkedek a magam útján.

Amíg sürgettem, nem jöttek ezek az érzések, élmények. Most hogy nem várom türelmetlenül a változást, megy magától. A következő a “drága nagybátyámmal” való viszonyom rendezése.

 Leugrottam és bár gőzöm sincs mi vár rám, tetszik a szabadesés. Minden egyes megértett élethelyzet, gondolat- sikerélmény komoly adrenalin lökettel párosítva. Fura visszanézni, hogy rettegtem az egésztől. Milyem kilátástalannak, megvalósíthatatlannak tűnt. És most, hogy visszanézek a megtett útra, büszke vagyok magamra. Ezt minde egyedül és magamért csináltam. Ez segít ugrani és előremenni, hisz itt a bizonyíték. Minden más is úgy lesz, ahogy elképzeltem.