Adri

2010 február 14. | Szerző: ST |

 Adri sok mindent megtapasztalt már, így mondhatni extra- bölcs. Egyébként tényleg az. Csomószor képes egy mondattal helyre tenni a kaotikusnak tűnő dolgokat. A háborgó Lélek, a titkos Tudatalatti és az EGO irányította Tudat között mindig tudja maz igazság. Mi több előszeretettel tart tükröt is elém, amiért hálás vagyok.

Meg kell tanulnom elfogadni, hogy más nem extrovertált, nem beszél olyan könnyedén az érzelmeiről, gondolatairól, ahogy én teszem. Na igen. Tanulás megint. Meg elfogadás. Olyannak elfogadni amilyen, zárkózottnak. Persze tiltakoznék: ha tőlem elvárja, hogy kimondjam, ő legalább támpontot adhatna. Nem ad. Sőt. Kínoz. Ráadásul tartok tőle akarattal teszi. Kicsit érdemlem csak meg. Egészen picurit. Csupán a tanító jellege miatt.

Csütörtök este, amikor fel-alá járkált arról akart meggyőzni, hogy nem akar megszabadulni tőlem, meg akkor is szeret és nem vagyok ronda… szóval a szokásos lemez. Persze élből mindenre az a válaszom, hogy úgysem hiszem el. Ugyanakkor Adri szemüvegén keresztül nézve, már ez is fejlődés egy “néma” embertől. Tudom Twinsie! Most jön, a ne gyengülj el, meg hagyd magad, dróton rángat passzus. Részben talán igaz is. Ugyanakkor nekem magamat kell felfedezni, a saját félelmeimet- ez pedig bárhogy is nézzük az én saram. Mondja, nem hiszem. Pedig ebbe is sérvet kap – Adri prizmáján keresztül. Ez pedig felveti a kérdést, hogy jobban igyekszik, mint amennyire én hiszem. Sőt. NEm hiszem, hát vállat ránt… valahol itt szólalt meg a riasztóm. Ha feltesszük, hogy a rendőrnek igaza volt és nem akart senki betörni és tényleg egyedül vagyok a lakásban ez lehet akát figyelmeztetés is. Egy felkiáltó jel, hogy nagy erőkkel rombolom azt az egóm irányította tudatommal, amit a szívemmel építeni szeretnék. Ambivalens, ahogy én magam. Marci szerint jól megfér bennem ez a csendes kettősség. Marci elfogult, viszont átlát rajtam. Neki celofán vagyok. Na jó, több mint tíz év után…. 

Szóval nem tudom. Lassan kezdem kibogozni azt a második réteget is talán. A legmélyét és a felszínt látom csak a köztes dolgot nem értem. Azaz azt hiszem talán, talán dereng.

Kértem, hogy változzon. Maga miatt. Ő a maga tempójában teszi is. Amikor azt mondja, hogy jelez és még időt kér, akkor minden bizonnyal a maga nyelvén azt mondja, úton vagyok csak még nem látom hova vezet. Azt sem tudom, Te melyik út végén állsz… és ebben lehet a titok nyitja. Én vajon tudom, hogy melyik út végén állok? Ő valószínű ezt sejti ösztönösen, mert ő a blogot érti jobban. Én arra koncentrálok, hogy lépegessek, tehát nem foglalkozom az úttal. Tudod Gizi, egy szó vagy szavacska, netán egy szótag még nem állásfoglalás, de nagy segítség egy vándornak. Gondolod, hogy az sem fér bele?