Egyensúly

2010 május 29. | Szerző: ST |

 Az emnber azért dolgozik magán szorgosan nap, mint nap, hogy egyensúlyba kerüljjön magávval. Akkor is nyugost tudjon maradni, amikor baj van. Zsófi után elment Gyuri bácsi, most meg Kalára. Hat hét alatt három közeli családtag és ebből kettő egy héten belül sok. Nagyon sok. Én balga: felhívtam Csutit, mert azt diktálta a lelkiismeretem. Kár volt. A gyűlölköző fröcsögésére semmi szükségem nem volt. Anya romokban, apa nem kevésbé. Furcsa. Bennem, a sztoikus nyugalom és a hisztis nevetés váltakozik. Valahogy kacérkodom a halállal: kezdek jóban lenni vele és elfogadni. Legalábbis azt megértettem, hogy tenni nem tudok ellene. A hadakozás csak még nagyobb fájdalmat ró az emberre. Érdekes! Olyan, mint amikor letérsz az utadról. Akkor is úgy érzed: “csakazértis” visszatol az élet oda, ahova téged képzel.

Persze a halál jó tükör az elvesztegetett évekre. Felnagyítja  a kérdést: megérte az időpocsékolás? Hátha! Az ember, amíg él remélem…