Szép és okos?

2009 április 17. | Szerző: ST |

 

Azon morfondírozom: miért nem tudjuk elviselni, ha valaki szép, okos és sikeres. Miért vagyunk féltékenyek, rosszindulatúak és kétkedőek? Miért nem hisszük el, hogy valaki képes a saját kvalitásai alapján eredmények elérni és ha valamit letett az asztalra, nem feltétlenül jelenti, hogy a produktum más ember támogatásának eredménye.

Eszünkbe sem jut a jót feltételezni a másikról. Nem szeretünk szurkolni másokért vagy éppen együtt örülni a sikernek. Mindenki a saját gesztenyéjét sütögeti, de azt elvárja, hogy más kiálljon érte/mellette. Féltékenyek vagyunk. Pesszimisták és károgók. Ha pedig valaki kilóg a sorból és nevezetesen képes örülni más diadalának vagy elismerően beszélni más teljesítményéről, akkor azt sült bolondnak nézik.

A legszomorúbb az egészben, hogy úgyis hajlamosak vagyunk véleményt alkotni, hogy nincs is tapasztalásunk adott témakörben vagy adott személlyel kapcsolatban. Tehetségtelennek, butának, sutának, sikertelennek… titulálunk másokat, anélkül, hogy ismernénk őket. Miért? Miért vagyunk egy ilyen fásult, szomorú társadalom?

Én például rendre szurkolok a barátaimnak, ha valami újba fognak. Megkérdezem: hogy áll az adott projekt, amin dolgoznak. Tudok-e segíteni nekik? Azt kell, hogy mondjam, az érdeklődéstől még egyszer sem lett semmi bajom. Nem lettem fertőző beteg és még sosem fájt a másik sikere. Amikor én dolgozom valami újon: nekem is jól esik a bíztatás, a visszacsatolás és az, ha velem örülnek.  Számomra például – sok minden más mellett -, erről szól a barátság.

 Az élet már csak ilyen: egyszer hopp és másszor kopp! Van ez így! Nem lehet mindig nekem szerencsém. Sőt! Ha nekem éppen nem is jönnek össze a dolgaim, az határozottan jobb kedvre derít, ha legalább a hozzám közelállók jól vannak. Sikereket érnek és elégedettek. Számomra ez is a boldogság egy formája. Lehet, hogy tényleg velem van a baj?????