Bírod a kritikát?
2009 április 23. | Szerző: ST |
Egy barátom azt mondta a minap: nem bírom a kritikát. Nem szeretem, ha tükröt mutatnak. A beszélgetés alapját az Avenue Q című előadásról szóló bejegyzésem indította. Neki ugyanis nagyon tetszik mind a darab, mind az előadás. Nem ért egyet azon állításommal, hogy ha a moziból, a színházból, a televízióból, a sajtóból, egyszóval mindenünnen fröcsög az agresszió, akkor még több erőszakot, durvaságot szül. Szerinte éppen a jelenség bemutatásával érjük el azt, hogy az emberek legalább elgondolkodjanak viselkedésükön, a fent említett társadalmi problémán.
Az, hogy nem értünk egyet, nem feltétlenül jelenti, hogy nem fogadom el a kritikáját. Ugyanakkor azt gondolom, a véleménykülönbség normális, mi több szükséges dolog. Ha mindenki ugyanazt gondolná és mindenki ugyanazt szajkózná, unalmas és szürke lenne a világ.
Ami pedig a kritikát illeti. Az ember gyarló, néha hibát vét. Erre vagy ráébred maga vagy valaki tükröt tart elé. Ebben az esetben hajlamosak vagyunk nem csak a tényekre szorítkozva állást foglalni, hanem olykor durva kritikával illetjük a másikat. Mondani persze sokkal könnyebb, mint elfogadni. Ráadásul az sem mindegy hogyan mondjuk. Hisz gyakran nem a tartalom, hanem a stílus, a csomagolás a sértő.
Én ugyan felhördülök, de meghallgatom a másik véleményét. Visszakérdezek, megpróbálom megérteni miért helytelen amit tettem, mondtam. A szobám csendes magányában pedig átrágom a felvetett kérdést és jó esetben, le is vonom a konzekvenciát. Nem állítom, hogy szeretem, ha kritizálnak, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy kritikák nélkül nem változnék, nem fejlődnék. Persze az ember csak attól fogad el kritikát, akit szeret és tisztel. Hiteltelen ember szájából, a mondandó is hamisan cseng.
Ti tűritek a kritikát?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

Attól függ ki mondja. Régen naon érdekelt, ki mit gondol rólam és probáltam mindenkinek megfelelni, de rájöttem, a határaimat magamnak szabom. Még mindig számít, ki milyen kritikát mond, de csak azon emberek véleménye érdekel, akik közel állnak hozzám.
NEM! 🙂
Én nem szeretem ha kritizálnak. Hogy miért?
Miért olyan biztos, hogy az “okoskodó” jobban tudja, mint én?
Persze nem mondom, hogy én vagyok az etalon, van, hogy belátni kényszerülök a korlátaim. 🙂
A lényeg az, amit Te magad is írtál, hogy hiteles legyen az illető. Mert ha feltételezem, hogy aki kritikával illet, valóban érti is a dolgát, már könnyebben veszem, hogy véleményt mond rólam. 🙂
Nem szeretem ha kritizálnak, pontosan tisztában vagyok a saját gyengeségeimmel, ezért nem vágyom arra, hogy ezt valaki még a fejemre is olvassa. Pontosan ezért én sem kritizálom a másik döntését, vannak pillanatok amikor közbe kell szólni, mert félted a másikat, hogy a döntésével csak bajba sodorja magát, de azt valahogy másként értékelném. Ezért a “most mondhatnám, hogy én előlre megmondtam” kezdetű dalt sem kezdem szajkózni, habár aki ismer az a szemem állásából is tudja, hogy ezt gondolom 🙂 Jut eszembe, miért nem gondolt senki a pozitív kritikákra???