Dönteni és hinni

2009 december 21. | Szerző: ST |

Az ember, olyan mint az agyag – szokták mondani -. Ahogy fejlődünk az élet rajtunk hagyja kézjegyét. Rajtunk áll vagy bukik, hogy gigantikus szoborrá vagy csupán egy szerény kisplasztikává válunk. A felismerés, hogy változni kell: fájdalmas. Amikor az emberben apró darabokra hullik a saját magáról alkotott kép, hogy egy szebb és jobb mozaikká álljon össze újra.

Nehéz elindulni a változás útján, meghozni a döntést és az elhatározást: végigmegyek ezen a cseppet sem kecsegtető folyamaton. Szerencsés az, akit támogatnak, akinek van kihez/ hova fordulnia. Körülöttem és folyamatosan mozgásban van a világ, mozgásban vannak a barátaim. Van, ki bátrabb, van aki próbálkozik de még nem teszi; és van aki hezitál. Vajon Ő hogy dönt majd? Nekivág az útnak vagy viszsafordul? És mindez milyen változást hoz a körülötte lévők életében? Megerősödik vagy belehal a kapocs a változásba. A kívülálló tehetetlenül nézi, ahogy a másik az útelágazásban vergődik. Persze, akinek döntenie kell, nem fogad el segítséget: hogy néz az ki. Ez az állandó körforgás. A kulcs pedig a szeretet. Ha vakon bízol a másikba, és az életedet is odaadnád érte: türelmesen kivárod, hogy merre indul; mi több fejet hajtasz a választása előtt.

A fejlődés következő lépcsőfoka, hogy ezt is elfogadd. Nekem hat hétbe tellett ez a felismerés és Neked?