Enyhülés?

2010 január 24. | Szerző: ST |

Egyre jobban letisztul, amit Annamari mondott. Kezdenek megérni bennem a gondolatok. Van olyan pont, amin már sikerült is “álépnem.” Az egyedül is boldog vagyok és kerek a világ a soron következő, amin még dolgoznom kell. Nem érzek ürességet és ne érzek feélelmet. Jól vagyok.. Ez azért ijeszt meg, mert fura hogy az elengedés ennyire könnyen ment. Ugyanakkor – lévén a lezárás a feladatom –, nem csoda hogy ilyen könnyedén megugrottam a lécet. Nyilván a lelkem mrá szeretne nyugalmat és sikereket. A tudatom meg kezd összehangba lenni a rejtett vágyaimmal. Érdekes érzés. Eddig rettegtem: mi lesz nélküle. Most várok, Tudom, érzem már eldőlt benne is minden. Most már cska az a kérdés, hogy mikor tör felszínre.  Kár, hogy ne, látom ahogy napról napra felfedezi önmagát. Így, hogy nem beszélünk is mélyről jövő dolgok buggyannak már ki belőle… milyen jó lesz, ha már szívből is igazán mondja ki ezeket a gondolatokat. Meglepően igyekszik a “végére járni a dolognak”. Nem is veszi észre: milyen ügyesen csinálja. Pezseg bennem a sok ötlet. ÉLvezem, hogy mélküle is tudom élvezni az életet. A barátaim pedig mindent megtesznek azért, hogy könnyebb legyen. Most már csak valóban a megfelelő emberek vannak körülöttem. Most sajnálomőt csak igazán, hogy nincs mellette egy Liv, egy Eszter, egy Twinsie. Májti. Mel vagy Ancsa. Adrira lenne csak igazán szüksége. A lányok csodásak. Mindegyik kívétel nélkül felajánlotta, hogy hívja őket bátran ha bármiről beszélgetni szeretne. Boldog vagyok, hogy ilyen nagylelkű, jószívű emberekkel vagyok körülvéve.   Csodás emberek a barátaim. Annamari meg tényleg egy Angyal. Fura! Vajon elmondtam már valaha is nekik, hogy milyen jó hogy vannak? Nem “csakúgy”. Szívből igazán. Természetesenek vesszük a barátokat, holott… cseppet sem az. Érdekes. Az ember tényleg csak akkor értékeli azt, akit szeret amikor már elvesztette? Akkor amikor már messze jár vagy ha nagyon nagy pofont kap? Hát igen. Nálam sajna kell a sokkhatás. Már várom a pillanatot, amikor enélkül is képes leszek észervenni a hibákat. Hát ez van. Jól vagyok. Tényleg. És Te, Kedves olvasó?