Őszinteség vagy hazugság

2010 február 12. | Szerző: ST |

 

 Hát jó! Ha olvasod a blogot, nesze Neked! Itt le tudom írni, de el nem tudom mondani? Legyen!

Szerettelek, mindennél jobban! Nem kellettem. Egy ideig nem akartam elfogadni, most már megtettem. Elfogadtam. Elengedtelek. Bezártam minden érzést valahova a mélyre. Tudatosan próbál növelni köztünk a távolságot, hogy kívülről tudd nézni ezt az egészet. Hogy ráláss! Hazudnék, ha azt mondanám: nem fáj, hogy milyen zseniálisan megy a dolog. Egyre több a vita, egyre jobban távolodsz. A feladatom teljesítettem.

Akkor is hazudnék, ha állítanám mindezek ellenére nem reménykedem a csodában. Megint három éve lenne és Micimackót néznénk. Vagy sétálnánk a városba a világot megváltva. Vagy az augusztus 20-i viharban édes semmiségeket mondanál becsípve. Igen. Jó lenne visszamenni a múltba, de nincs értelme. Elszállt. Vége. Jövő lehet. Ki tudja milyen? Boldog vagy fájdalmas. Sosem tudhatjuk. Az ember mindig későn ébred rá arra, hogy mit mulasztott.

Azt mondod, nem hazudsz, csak nem vagy őszinte. Igen. Sem magaddal, sem velem. Tartok tőle csak sok-sok év múltán fogod megérteni, hogy ez nekem miért fáj. Én lemeztelenítettem előtted a lelkem, te nem bízol bennem ennyire. Azt mondtad: higgyek benned és ugorjak én is! Megtettem, de te fent téblábolsz még mindig a hegy ormán. Ez van. Ez jutott. Én megtanulok veszteni, elveszteni. Nem! Már megtanultam és jobb tőle. Élvezem, hogy élek és nem függök Tőled többé! Hogy nem attól süt a nap, hogy hallottam-e a hangodat vagy látlak-e. Süt attól a ténytől is hogy vagyok és ez jó. Ez nagyon jó. Évek óta nem tudtam megtanulni és most végre megvan! Így oldjam meg az élet összes kihívását! Te? Nem tudom.

Maradok egy emlék. Egy kézzelfogható emlék. A doboz a polcon. Néha kinyitod és azzal hitegeted magad, hogy ami benne van az a Tiéd. Sosem mersz majd utánajárni, hogy valóban így van, mert félni fogsz a választól. Inkább elengeded a kísértést, a dobozt visszateszed és majd ha rákérdez valaki, hogy minek az a lila – ezüst doboz, kitérő választ adsz. A sok megélt pillanattal együtt legalább ez örökre a miénk, a mi titkunk marad. Ahogy a Görög Maci is.