Felfelé
2010 február 17. | Szerző: ST
Twinsie! Igazad van! Hisz van, aki elkapjon. Sőt. Már el is kezdtél visszaterelni. Azért elmegyek Annamarihoz. Jöhet a következő nyakleves. I’m ready! Mert ugyebár ezek nélkül a stációk nélkül sem változás, sem fejlődés, semmi semmi nincsen. Mit gondolsz? Adri azt mondta, hogy tök zsírul haladunk a lezárós, újrakezdős, rendbe tesszük magunkat mókával. Remélem ezúttal is neki lesz igaza. Mit gondolsz?
Igazad van…
2010 február 15. | Szerző: ST
Az avokádókrémért….
Szinkrontolmács? Jól jönne. Bár… inkáb a saját hülyeségeimet fordítsd élhető, sikeres életté.
Tudod az a gáz, hogy abban van igazad, hogy végülis így vagy úgy csak cserben hagy. Bár bizonygatja az ellenkezőjét, de mégis megteszi. “Nem bízom senkiben, mert az megbánthat, fájhat” de ő zokszó nélkül eltűnik, ha úri kedve úgy tartjan és röhög valóban a markában. Végén csak sikerül belőlem hülyét csinálni. Nem hiszem el, hogy ez megtörténik. ÉRTED??? Nem hiszem el, hogy meg tudja velem csinálni. Én a fifikás, az eseményeket maga irányító, az embereket vígan manipuláló ember beleestem a csapájába. Nem fér a fejembe, hogy van valaki, akinek odaadom mindenem és megteszi. MIÉRT?????????? Mi a frászt szúrtam el?
A legszarabb, hogy per pillanat nekem nem fér bele a koncertszervezősdi. Egyáltalán nincs rá időm. Nem látom az alagút végét sem a megoldást. Gondolod, hogy madártej és brainstorming belefér?
Mélyen…
2010 február 15. | Szerző: ST
Ha olvasóként nézem a bejegyzéseim, egy elmebeteg naplóját látom jó stílusba öltöztetve. Pedig nem vagyok az. Csak éppen jól össze vagyok zavarodva. Megnyugtató, hogy ezzel nem vagyok egydül. Sok millión keresik önmagukat ebben a pillanatban is.
Ma reggel már nem jött a marketing igazgatónk dolgozni. Ez elég felkiáltó jel arra, hogy a munkámra összepontosítsak. Ugyanakkor….
Ez most nagyon szar, még ha magamnak kerestem is. Mondjuk az nem járja, hogy nem vesszük fel a másiknak, e-mailre nem válszolunk. Ez gyerekes, dőre dolog. Végső soron ez sem az én problémám. Illetve részben igen. Csak fáj, Tipikus esete, amikor jószándékkal próbálsz valamit tenni és téged vág arcba. Mármint a sok önvizsgálattal töltött perc után könnyű utólag azt mondani, hogy ezt nem csináltam jól. Ezt nem kellett volna vagy másképp is lehetett volna. Nem kell forszírozni a beszélgetést, ha valaki nem akarja. Meg a véleményed sem kell ráerőltetni. Mentség vagy sem én ilyen vagyok. Meg szeretném beszélni a problémákat. Valamiféle közös engedmény kell ahhoz, hogy a két külüönböző mentalitás ne üsse agyon egymást. És ez hiányzik.
Niti ma azzal indított reggel, hogy én tehetek az egészről. Mit kell nekem a koncerten kívül azt mgegkérdeznem, hogy van. Semmi értelme. Na hja! Jól van na. Igazad van. Ettől még nem lesz jobb! És a legszörnyűbb, hogy most a végén megint magamat vádolom, saját magamban keresem a hibát és az lesz a konklúzióm, hogy csak én felelek az egészért. Mondjuk nincsen már “könyörgök bocsáss meg”. Végülis nem csak én tehetek arról. hogy eddig jutottunk. Basszsus! Szólalj már meg a rohadt életbe!
Adri
2010 február 14. | Szerző: ST
Adri sok mindent megtapasztalt már, így mondhatni extra- bölcs. Egyébként tényleg az. Csomószor képes egy mondattal helyre tenni a kaotikusnak tűnő dolgokat. A háborgó Lélek, a titkos Tudatalatti és az EGO irányította Tudat között mindig tudja maz igazság. Mi több előszeretettel tart tükröt is elém, amiért hálás vagyok.
Meg kell tanulnom elfogadni, hogy más nem extrovertált, nem beszél olyan könnyedén az érzelmeiről, gondolatairól, ahogy én teszem. Na igen. Tanulás megint. Meg elfogadás. Olyannak elfogadni amilyen, zárkózottnak. Persze tiltakoznék: ha tőlem elvárja, hogy kimondjam, ő legalább támpontot adhatna. Nem ad. Sőt. Kínoz. Ráadásul tartok tőle akarattal teszi. Kicsit érdemlem csak meg. Egészen picurit. Csupán a tanító jellege miatt.
Csütörtök este, amikor fel-alá járkált arról akart meggyőzni, hogy nem akar megszabadulni tőlem, meg akkor is szeret és nem vagyok ronda… szóval a szokásos lemez. Persze élből mindenre az a válaszom, hogy úgysem hiszem el. Ugyanakkor Adri szemüvegén keresztül nézve, már ez is fejlődés egy “néma” embertől. Tudom Twinsie! Most jön, a ne gyengülj el, meg hagyd magad, dróton rángat passzus. Részben talán igaz is. Ugyanakkor nekem magamat kell felfedezni, a saját félelmeimet- ez pedig bárhogy is nézzük az én saram. Mondja, nem hiszem. Pedig ebbe is sérvet kap – Adri prizmáján keresztül. Ez pedig felveti a kérdést, hogy jobban igyekszik, mint amennyire én hiszem. Sőt. NEm hiszem, hát vállat ránt… valahol itt szólalt meg a riasztóm. Ha feltesszük, hogy a rendőrnek igaza volt és nem akart senki betörni és tényleg egyedül vagyok a lakásban ez lehet akát figyelmeztetés is. Egy felkiáltó jel, hogy nagy erőkkel rombolom azt az egóm irányította tudatommal, amit a szívemmel építeni szeretnék. Ambivalens, ahogy én magam. Marci szerint jól megfér bennem ez a csendes kettősség. Marci elfogult, viszont átlát rajtam. Neki celofán vagyok. Na jó, több mint tíz év után….
Szóval nem tudom. Lassan kezdem kibogozni azt a második réteget is talán. A legmélyét és a felszínt látom csak a köztes dolgot nem értem. Azaz azt hiszem talán, talán dereng.
Kértem, hogy változzon. Maga miatt. Ő a maga tempójában teszi is. Amikor azt mondja, hogy jelez és még időt kér, akkor minden bizonnyal a maga nyelvén azt mondja, úton vagyok csak még nem látom hova vezet. Azt sem tudom, Te melyik út végén állsz… és ebben lehet a titok nyitja. Én vajon tudom, hogy melyik út végén állok? Ő valószínű ezt sejti ösztönösen, mert ő a blogot érti jobban. Én arra koncentrálok, hogy lépegessek, tehát nem foglalkozom az úttal. Tudod Gizi, egy szó vagy szavacska, netán egy szótag még nem állásfoglalás, de nagy segítség egy vándornak. Gondolod, hogy az sem fér bele?
Célok és tiszta lap
2010 február 14. | Szerző: ST
Hónapok óta húzom a cég átnevezésének idejét. Minden bizonnyal most már csak áprilisban teszem meg. Ez lesz a tabula rasa. Ma már apu is Niti is hozzámvágta, hogy komolytalan az a produkció aki a rendezvény előtt hat héttel kezd szponzort keresgélni előbb szponzor, utána produkció. Úgy mondják, mintha én nem tudnám. A pofám leszakad, hogy nevemmel mennek ki ezek a levelek, de más megoldás nincs. Mindenki akitől pénzt próbálok kérni- értem ezalatt a barátokat – körberöhög. Jön a mit tanultál az egyetemen, nem tudod hogy nem így kell és minek van papírróla, ha nem értesz hozzá- kérdések, vádak. Hogy magyarázzam el nekik, hogy TUDOM ÉS IGAZUK VAN, de sakk- matt van. Állati szarul érzem magam ettől. Mindenki engem néz szakmailag impotensnek és rólam alakul ki hamis kép. Jaj Niti! Mi a túróért nem hallgattam Rád? Nagyon – nagyon rossz. Menekülnék magam és a helyzet elől. Iszonyatosan kínos. Kínos és az az ember, akitől eddig tanácsot kaptam… nos ő nincs. Nem hogy nincs….nem érti mibe kergetett bele. Nem neki fáj. Egyzerűbb engem okolni, gyűlölni mint felmérni, velem evezni. Látszólag ezt teszi. Nem látszólag? Ki tudja?
Megbolondulok. Hogy fogok ebből kimászni? És miért kerültem ide? Hogy fogom visszaadni a Szívesség Bankos tartozásaim?És miért és hogyan juthattam el eddig? Jaj!!!!!! Most mit csináljak? És valaha helyre tudom tenni a szakmai hírnevem esett csorbát? Annamari a kis monológjában erre bezzeg nem tért ki. Oldd meg magad, ha már belekerültél. Nagyon fosul érzem magam és nagyon kilátástalan az egész. Eladtunk a jegyet 10 százalékát. Az első 72 órában, azóta semmi. Miért is lenne. Ehhez tőke, felkészült tervezés kellene. BB-ről már nem is beszélve. Az általa okozott kár a másik, ami felmérhetetlen. Mit tegyek?
Leben und leben lassen
2010 február 13. | Szerző: ST
Drága Twinsiem,
nem hiszem hogy azt gondolná, bármilyen gondolatot is a számba adnál. Annál jobban ismert mind a kettőnket. Ennek ellenére, az biztos, hogy ha nem fognád a kezem… nem ha nem tolnál, löknél, noszogatnál előre már rég belezöldültem volna ebbe az egészbe. Tudod, akkor reggel amikor felhívtál egy pillanatra megállt a világ. Aztán amikor Benyával felmentünk a Hegedűsbe végigszántott rajtam az akkor még “csak” alig egy éves múltunk. Az elvesztett, rosszul használt pillanatok. Bár meg nem történtté tehetném, amit nem lehet. Bár visszaadhatnám Neked azokat a pillanatokat. De nem lehet. Sajnos én hét éves korom óta tudom, hogy egy pillanat alatt is összeomolhat minden körülötted. Amíg ezt a traumát nem éled át, nem félsz az elvesztés veszélyétől. NIncs veszélyérzeted. Ő meg nagyon keveset vesztett ahhoz, hogy felfogja, nincs még egy utolsó után esély, hogy visszacsinálja. Ezért tudtam megérteni és megélni amit hónapok óta szajkózol. Ezért tudtam ellökni mesterségesen. Mert nem szeretném fájdalomra pazarolni azt az időt, amiben boldog is lehetek. A szeretet csodás érzés. Akkor is Benned él, ha a másik már nem lehet a közeledbe. Én nem vesztek semmit sem, hiszem a szívemben lakozó csodát el nem veheti tőlem senki. Minden nap megélhetem ezt az érzést. Ő?? Nos ő nem válaszol. MÉg nem tud. MÉg nem akar. Erik talán tud segíteni neki. Amilyen extrovertált csak átad valamit a szófosásából.
Már nagyon várom a vasárnapot:) Isteni lesz. Ma elmentem egy beauty treatment-re.
Úgy gondoltam ez most jár. Tetszeni fog a sok kis újítás:)
…és köszi Twinsie! Mindent!
Őszinteség vagy hazugság
2010 február 12. | Szerző: ST
Hát jó! Ha olvasod a blogot, nesze Neked! Itt le tudom írni, de el nem tudom mondani? Legyen!
Szerettelek, mindennél jobban! Nem kellettem. Egy ideig nem akartam elfogadni, most már megtettem. Elfogadtam. Elengedtelek. Bezártam minden érzést valahova a mélyre. Tudatosan próbál növelni köztünk a távolságot, hogy kívülről tudd nézni ezt az egészet. Hogy ráláss! Hazudnék, ha azt mondanám: nem fáj, hogy milyen zseniálisan megy a dolog. Egyre több a vita, egyre jobban távolodsz. A feladatom teljesítettem.
Akkor is hazudnék, ha állítanám mindezek ellenére nem reménykedem a csodában. Megint három éve lenne és Micimackót néznénk. Vagy sétálnánk a városba a világot megváltva. Vagy az augusztus 20-i viharban édes semmiségeket mondanál becsípve. Igen. Jó lenne visszamenni a múltba, de nincs értelme. Elszállt. Vége. Jövő lehet. Ki tudja milyen? Boldog vagy fájdalmas. Sosem tudhatjuk. Az ember mindig későn ébred rá arra, hogy mit mulasztott.
Azt mondod, nem hazudsz, csak nem vagy őszinte. Igen. Sem magaddal, sem velem. Tartok tőle csak sok-sok év múltán fogod megérteni, hogy ez nekem miért fáj. Én lemeztelenítettem előtted a lelkem, te nem bízol bennem ennyire. Azt mondtad: higgyek benned és ugorjak én is! Megtettem, de te fent téblábolsz még mindig a hegy ormán. Ez van. Ez jutott. Én megtanulok veszteni, elveszteni. Nem! Már megtanultam és jobb tőle. Élvezem, hogy élek és nem függök Tőled többé! Hogy nem attól süt a nap, hogy hallottam-e a hangodat vagy látlak-e. Süt attól a ténytől is hogy vagyok és ez jó. Ez nagyon jó. Évek óta nem tudtam megtanulni és most végre megvan! Így oldjam meg az élet összes kihívását! Te? Nem tudom.
Maradok egy emlék. Egy kézzelfogható emlék. A doboz a polcon. Néha kinyitod és azzal hitegeted magad, hogy ami benne van az a Tiéd. Sosem mersz majd utánajárni, hogy valóban így van, mert félni fogsz a választól. Inkább elengeded a kísértést, a dobozt visszateszed és majd ha rákérdez valaki, hogy minek az a lila – ezüst doboz, kitérő választ adsz. A sok megélt pillanattal együtt legalább ez örökre a miénk, a mi titkunk marad. Ahogy a Görög Maci is.
Twinsie
2010 február 12. | Szerző: ST
Teganp sokáig gondolkodtam azon, amit mondtál. Na jó, azokon amiket mondtál. Ez az energia átcsportosítás egész jól megy. szóval abban igazad van, hogy a saját magam formálására fordítom azokat az energiákat, amelyek egyébként kárba vesznek a Nem Nevezzük Nevén miatt; akkor sokkal többet nyerhetek. Végülis semmi többről nincsen szó, mint hogy a rossz szokásokat megváltoztatom és azokat teszem rutinszerűvé. Ugyebár? erő meg van hozzá. Miért ne lenne?
Tudod ki… nos ez nehezebb tészta. Az a feszültségesdni, amit mondtál… amikor először összegabalyodtunk is hasonlóan feszült és kimért volt a viszony. Ugyanilyen erők mozogtak, mint most csak akkor kezdődött ez az örült változás. Fura! MÉg nem gondoltam bele, hogy ez a rengeted felgyülemlett fájdalom, kimondott és ki nem mondott bántás egyszer robbanni fog. Azt kétlem, hogy jelen pillanatban az lenne a megoldás, amit mondtál. Inkább a verbális harc eldurvulására szavaznék. Nem az az alkat – mint tudod :()-. Abban viszont igazad van, hogy előbb vagy utóbb valahogy felszínre fog törni ez a feszültség. Már ha van. Ebben nem vagyok biztos. Kifelé végtelenül nyugodt és pókerarcot ölt. Persze a maszk töredezik, be lehet mögé lesni, de láthatóan saját magát szedálja. Nem akar túlságosan “belemerülni” a lelkizésbe, így nem is kerülnek felszínre az érzések, gondolatok. Olyan látszat játékot űz. Nem tudom. Mert ha ezzel vádolom, ellenkezik hogy nem így van. A példa, amit apuddal kapcsolatban mondtál: eklektikus. Igaz, szerintem ő egy ilyen helyzetben sem nézne szembe a kialakult szituval. Vagy ki tudja? Na mindegy. Legalább van egy bejegyzés, amit ha elolvas sem ért, mert Neked szól Twinsiekém:))))
Ja! Fontos project! Fehér térdig érő rövidnaci:) Mit szólsz? Meg olyan kis vállas barna póló, mint a Zarásom. Hétvége?????
Önuralom
2010 február 11. | Szerző: ST
Azon gondolkodom tegnap óta, miben rejlik az ember önuralma: akarat, elszánás, belátás. Tipikusan az az ember vagyok, aki vagy nagyon fegyelmezett vagy az igazi teszek rá kategória. POnt a telefonszámlám tartozik ebbe a körbe. Egyszerűen, ha megyek az utcán – biztos a baleset miatt van, illetve tudom, mert a pszichomokussal eddig eljutottunk -, akkor muszáj telefonálnunk. Valahogy az a kényszerképezetem, hogy akkor nem történik bajom. Nem üthet el újra az autó vagy bármi. Nyilván leszokni a telefonálásról önuralom kérdése. De hol a titok nyitja? Pl. Mitivel órákat tudunk csacsogni, mert hogy nincs időnk talizni. Most, hogy vonalas telója sincs marad a mobil. MEg egyébként is. A jó fej fiúval is órákat tudunk szó, szerint beszélni. Ez rémes. Mondjuk ő már nincs, de eddig… A szociális életemet csak telefonon tudom élni. Ha ne hívom fel, ő sem hív. Ha már beszélünk elmondja mi van. Ha elmondta: sok idő. Sok idő, sok pénz. Ez is amolyan lezárós téma, de hogyan? Ez a sok lezárós téma kikészít. Annak jó, aki lerázza. Minek is ez az egész tortúra: jó vagyok ahogy vagyok. Hiába a tudatlanság boldogít. Kár, hogy már túlléptem ezen az állapoton. Irigylem a sík buta, primitív embereket, akiket nem gyötörnek holmi kérdések: változás, hogyan változás, célok, tervek, elvárások. Any ötlet? Niti! Neked mindig vannak jó ötleteid! Na jó! Ezúttal, mondjuk meg is fogadom:)
:) Barátok
2010 február 17. | Szerző: ST
Szóval akkor előre a felszedett úton! Mert vannak barátaim, ezért menni fog. Száj befog, fegyelem és sikerek! Ez a cél! És menni fog! Mert itt vagytok! Ami fontos. Ő? Ő is fordulhatnak hozzátok, szerintem ha akarna. Kár, hogy neki csak kevés olyan barátja van, mint Nekem Ti. Twinsie-je meg senkinek nincs. Szóval jóval szerencsésebb vagyok, mint bárki más!
Oldal ajánlása emailben
X